A fa mint építőanyag

A fa, mint építőanyag egyidős az emberiséggel. Kezdetben, mint a természetben fellelhető és megmunkálható anyag, ez állt rendelkezésre, de később már teljesen világossá váltak a fa kiváló tulajdonságai. A fa azonban új építőanyagok felfedezésével, a technikai, technológiai fejlődéssel, az iparszerű folyamatok terjedésével, és ezzel párhuzamosan az erdőterületek drasztikus csökkenésével háttérbe szorult. Teherhordó szerkezeteink jórészt betonból, vasbetonból és acélból készülnek.

Fafaragás

A fafaragás, vagyis a fa megmunkálása már az ősember idejében elkezdődött. A vadászó életmódnál szüksége volt olyan szerszámokra, amelyek segítenek az állat elejtésében – erre pedig egy talált fadarab önmagában ritkán volt alkalmas. Faágból, gyökérdarabból ütőbunkót, kőbaltát, később íjat, nyílvesszőt készített. A bot hozzádörzsölése egy szikladarabhoz -simítás végett-, a mai forgácsolás műveletének felelt meg (csiszolás).

Fafeldolgozás

A fafeldolgozás története mindig is az erdőkhöz, az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódott. Háziipari jellege már a középkortól kimutatható. A faipart és történetét azonban másképpen látta az erdész és másképpen a faiparos.

2.1. A faipar először egy erdész, majd egy faiparos szemével

A faipar a fafeldolgozó ipari ágak összessége, amely magában foglalja a (fa)lemezipart, a farost- és forgácslemezipart, a bútoripart, a gyufaipart, a ládaipart, a kádáripart, az épületasztalosipart, a vegyes faipart és a kémiai üzemeket (a fa kémiai feldolgozását).

Fakitermelés munkavédelme

1.1.   A munkavégzés feltételei

A munkáltatónak vagy az általa kijelölt vágásvezetőnek minden új vágásterületen ismertetnie kell a munkavállalókkal a következőket:

  •  Tárgyi, személyi és magatartási feltételek
  • Vágásterület határai
  • A döntési és anyagmozgatási irányok
  • Felkészítő, készletező, tárolási és tűzrakó helyek
  • Kullancsok, hernyók, darazsak, vipera előfordulása
  • Előbbiek megjelenése esetén szükséges teendők
  • Elsősegélycsomag helye
  • Legközelebbi orvos elérhetősége
  • Egyéb helyi sajátosságok

A fa használata a régi korokban

Az alábbiakban nem a fa építészeti formai megjelenéséről szeretnék szólni, sokkal inkább arról, hogyan, milyen körülmények alkalmazták eleink ezt a mindenhol megtalálható, fontos építőanyagot.

Szerencsére rendelkezésünkre állnak igen pontos és részletes adatok a régi Magyarországról e tekintetben.

Már a középkorban is, de főleg a török dúlás ideje után igen szűkös volt a hazai erdőállomány épületfában. Az erdők vagy közösségi tulajdonban voltak – ez volt a ritkább – vagy magántulajdonban. A magántulajdonba beleszámított a királyi birtok ugyanúgy, mint a birtokosi, uradalmi erdő.